Régen írtam már, de mivel nem volt miről írnom így inkább megkíméltem azt a majdnem két embert aki még mindig rendíthetetlenül bízik benne, hogy egyszer úgy fogok írni mint egy majdnem normális ember (nem úgy mint egy elmeháborodott-posztneonyelvreformista-fogyatékos-hülyegyerek aki még elmeháborodott is) és ezért kitartóan olvasgatja a blogomat.
Na mindegy.
Szóval most van miről írnom.
Az első, hogy az ordenáré semmittevésből kiebrudaltam magam és váltottam kondicionálós-bérletet az egyetem 'kompelxumába'. Majd szánok rá egy külön kis bejegyzést, ha lesznek képeim a terem (termek) mivoltáról, és írok egy kis összehasonlítást az otthoni állapotokkal kapcsolatban (gondolok itt a TF két gyurdájára). Mindenesetre újabb 40 fonttal lettem szegényebb... vagyis hát az EU mert ugye ők pénzelnek itt engem. Na mindenesetre mostantól talán érdemben fogom eltölteni napjaimat és nem csak a Semmittevés, Tanulásra-való magam-ráerőszakolása és az erőszak miatt Rossz-szájízzel-való-tanulás hármasa fogja egymást monotóniával megspékelve váltogatni.
Egyébként felfigyeltem rá, hogy miért nem jár sok háromajtós szekrény ázsioid környezetünkben. Ennek két oka van. Egyrészt mert az ázsioidok Ázsiában élnek (nagyrészben). Másrészt pedig mert gyíkok. Mindenféle előítélet nélkül mondatom ezt, mert egy olyan események voltam ma szemtanúja, amelyet szerény értelmi képességeim eléggé reprezentatívnak tartanak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket bátorkodjak levonni belőle
Adott a szituáció: A három edzőterem egyike. Két srác szerencsétlenkedik a TRX-nél, jómagam pedig a crossfit kerettel és a boxzsákkal bohóczkodám.
Bejön két, vasággyal 12ésfél kiló napraforgó-sárga úriember (gyengébbek kedvéért Kínainak vagy Koreaiak vagy nemtodom, de látszott a szemükön, hogy szeretik a rizst (vagy Szabolcsiaknak(L) rizset). Ráállnak cipőben, ruhában a mérlegre és szakszerűen megmérik magukat (digitális mérlegnél ez annyit tesz, hogy le tudják olvasni a számokat). Beteszik a zenebonát a fülükbe és leülnek a haspadra a telefonjukkal játszani vagy fészbukozni vagy digitális rizst (rizset) enni online... kb. öt perc múlva felállnak. Megmérik magukat megint. Arckifejezésükből ítélve legalább 3 kiló zsírt égettek el és 19 kiló száraz izmot pakoltak fel szépen szimmetrikusan önmagukra. Majd elmennek.
Kíváncsiságomnak és semmiképpen sem kitartásomnak köszönhetően még egy másfél órát edzegettem (mind a három teremben), de a kis történetünk hősei soha többé nem tértek vissza.
Ne mindegy. Ez a kis komikus szituáció apró kis vidámságot lopott bele vértől és verítéktől bűzlő, ragacsos délutánomba.
Na de térjünk rá arra, amit témámnak választottam mánmára.
Mint már többen tudjátok, Wolverhampton nem éppen színtiszta vérű, hókabőrű, királyi sarjak által van lakva. Oly annyira nem, hogy néha több a nemfehér ember mint a fehér.
Ma reggel egyetemre mentemben (mert néha oda is menni kell) arra lettem figyelmes, hogy két csadoros nőszemély tolta fejenként egy babakocsiját. Benne fejenként egy sarjjal.
Megütköztem. Aztán megint megütköztem. Majd harmadjára is megütköztem.
Először azon ütköztem meg, hogy mennyi bevándorló van ebben az országban.
Aztán azon ütköztem meg, hogy már 2 hónapja itt élek, miért ütközök meg ezen az evidencián.
Harmadjára meg azon ütköztem meg, hogy valamilyen szinten én is bevándorló vagyok... Aztán a rengeteg beütközés úgy ütközött ki, hogy az otthoni bevándorlók jutottak eszembe. Arra gondoltam, hogy az itt élők (főleg az arabok) hasonló hátországból származnak mint a mi anyaországunkba belevándorlók, de itt mégis kevesebb a feszültség és az ellentét. (Oké néha robbantgatnak meg miegymás, de most ez nem releváns.)
Szociológus legyen a talpán aki ezt érti, de szerintem az életszínvonal, az élettér és a mentalitás berkeiben keresendő a válasz.
Mindenesetre a furcsaság csak ezek után jött.
Kora este mikor nyugodt és fáradt pszichóval és szómával ballagtam az ASDA névre hallgató hipermarketben, hogy tejcsit vegyek dávidkának egy magyar beszédére lettem figyelmes. Pontosabban fogalmazva magyar beszédre lettem figyelmes.
- 'Há itt nincs is normális tejszínhab. Mia gechí ez?'
- 'Haggyad a picsába Gyurka, nincs itt szarsem!'
Mivel éppen az As I Lay Dying metálkór zenebona egyik melankolikusan-színpadon-kecskétdarálós száma szólt, melyen általában nem hatol át a szürke hétköznapok zaja duplán meglepődtem.
Egy 8 kötőjel 13 fős família, vagy kifejezőbben pereputty ostromolta a tejtermék szekciót, jól kidolgozott taktikával. Mivel azt hitték, hogy senki nem érti szavukat, továbbá bizonyára neves iskolákban pallérozták elméjüket híresebbnél híresebb professzorok, csak 3x beszéltek hangosabban mindenkinél, vagy ordítottak, ki vagyok én hogy eldöntsem. Magas iskolázottságuk rémítő megnyilvánulása után én, kis szende pór inkább a háttérbe húzódtam és hallgattam további tirádáikat.
Az alant látható képet akkor lőttem, amikor kompániájuk egyik fiatal csődöre felfedezte a 39 pennys (minden bizonnyal rendkívül egészséges) gumicukrot és fajára jellemző módon, halk szóval és visszafogott gesztusokkal invitálta társait, hogy dézsmálják meg a leleményt. 
Ezután melegítő borította csordájukat magára hagytam.
Kerestem egy hangulatomhoz jól illő sötét-nedves-dögszagú zugot.
És halálba sírtam magam...
